A skizofrénia, szkizofrénia vagy hasadásos elmezavar olyan kóros mentális állapot, amelyet a mentális folyamatok összeomlása, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, rossz érzelmi alkalmazkodás, érzékcsalódások és téveszmék jellemeznek.[2][3]
A skizofrénia elnevezés a görög eredetű szkhizein (σχίζειν), „hasadás” és phrén, phren- (φρήν, φρεν-), „elme” szavakból ered, a kifejezést az osztrák Eugene Bleuler pszichológus alkotta 1911-ben. A skizofrénia nem jelent „tudathasadást” vagy „többszörös személyiségzavart” (ezeket manapság disszociatív személyiségzavarnak is nevezik), és gyakran össze is keverik a két betegséget. A kifejezés a betegség jellegzetes megjelenési formájának következtében inkább azt jelenti, hogy „hasadt a szellemi funkció”.[4]
A skizofrénia úgynevezett spektrumbetegség, betegségcsoport[5], amelynek leggyakoribb megnyilvánulási formái az akusztikus hallucinációk, paranoid vagy bizarr téveszmék, illetve dezorganizált (rendezetlen) beszéd és gondolkodás. Ezekhez gyakran társulnak jelentős szociális és foglalkozási zavarok is. A skizofrénia rendszerint fázisokban kialakuló betegség, tünetei leggyakrabban a fiatal felnőttkorban jelentkeznek (férfiak esetén 15–25 éves korban, nők esetében 25–35 éves korban jellemző[1]), a betegek 20–40%-ánál a serdülőkor táján jelentkezhet, de kialakulhat későbbi életkorban is. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora, 40–45 éves korban ismét gyakoribb[1]. Az egész élettartamon át tartó prevalencia körülbelül 0,3–0,7%.[6]
Diagnosztizálásának alapja a megfigyelt viselkedés és a beteg által elmondott tapasztalatok. A személyiség szétesése néha lassan alakul ki, máskor viszont hirtelen, heves zavarodottsággal, érzelmi nyugtalansággal kezdődik. Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. Sokszor jelentkeznek vonatkoztatási és üldöztetési téveszmék, észlelési és koncentrációs zavarok, (elsősorban akusztikus) hallucinációk, bizarr motoros aktivitások. Az érzelmi eltompulás mögött belső nyugtalanság feszül, amely olykor dührohamok formájában tör a felszínre. A tünetek sok lehetséges kombinációja következtében vitatott, hogy a diagnózis egy rendellenességet vagy több, nem összefüggő szindrómát takar-e.
Megfigyelések szerint a genetikai tényezők, a gyermekkori környezeti tényezők (családi stresszek, traumák), neurobiológiai változások, valamint pszichológiai és szociális folyamatok fontos hozzájáruló tényezők, néhány rekreációs vagy receptre kapható gyógyszer előidézheti vagy súlyosbíthatja a tüneteket. Vannak, akik nyugtatókat, antidepresszánsokat vagy ún. rekreációs szereket szednek abból a célból, hogy elnyomják a nemkívánatos érzelmeiket, amelyek esetleg a skizofrénia első tünetei lehetnek.
A ma legelterjedtebb nézet szerint a skizofrénia etiológiája a stresszvulnerabilitás modelljével írható le, amely szerint az egyének különböző mértékben sérülékenyek a skizofréniával szemben. A sérülékenységet biológiai, szociális és pszichológiai faktorok kombinációja határozza meg. A betegség kialakulásának feltétele a környezeti stressz, és ha a sérülékenység kifejezett, akkor relatíve kis mértékű stressz is kiválthatja. Az elmúlt évek kutatásai igyekeztek a különféle vulnerabilitási tényezőket meghatározni. A biológiai vulnerabilitási faktorok közé tartozik az agy strukturális, funkcionális és biokémiai diszfunkciója. A jelenlegi kutatások a neurobiológia szerepére koncentrálnak, jóllehet eddig nem találtak körülírt szervi okot.
A kezelés alapja olyan antipszichotikus gyógyszer, amely főként a dopamin (és néha a szerotonin) receptorok aktivitását csökkenti. A pszichoterápia, valamint a szakmai és szociális rehabilitáció szintén fontos része a kezelésnek. Súlyosabb esetekben – ahol a beteg önmagára és másokra is veszélyes lehet – a kényszerű kórházi gondozás is szükséges lehet, bár manapság a kórházi tartózkodás rövidebb és kevésbé gyakori, mint régebben.[7]
A betegség főként az agy kognitív funkcióit támadja meg, de általában a krónikus viselkedési és érzelmi problémákhoz is hozzájárul. A skizofréniában szenvedő embereknél egyéb társbetegségek is valószínűsíthetők, beleértve a súlyos depressziót és a szorongásos zavart. A skizofréniában szenvedőknél csaknem 50% a problémás alkohol- és/vagy drogfogyasztás előfordulási valószínűsége.[8] Gyakoriak a szociális problémák, úgymint a hosszú ideig fennálló munkanélküliség, a szegénység és a hajléktalanság. A skizofréniában szenvedő emberek átlagos várható élettartama 12–15 évvel rövidebb, mint azoké, akik nem szenvednek ebben a betegségben; ez a gyakoribb testi egészségi problémák és a magasabb öngyilkossági arány (körülbelül 10%) következménye
A skizofrénia pszichotikus, mentális megbetegedés, ennek jellemző sajátosságai általánosan elmondhatók a betegekről.
A klinikai gyakorlatban a következő tüneteket értékelik a skizofrénia diagnosztizálása során:
Egy ritka altípusban a beteg túlnyomórészt néma, bizarr testhelyzetekben mozdulatlanul marad, vagy céltalanul izgatott mozgást produkál, ezek mind a katatónia jelei.[9]
A skizofrénia nem egységes kórkép és a betegség tünetei sokfélék, nem mind egyszerre fordulnak elő, hanem különböző kombinációkban. A tüneteknek legalább 6 hónapig (kezeléssel minimum 1 hónapig) fenn kell állniuk ahhoz, hogy diagnosztizálható legyen, másképp schizoform (schizoform = skizofréniára hasonlító) vagy nem schizoform pszichotikus állapotot diagnosztizálnak. A tünettan értékelésénél figyelembe szokták venni a differenciáldiagnosztikai lehetőségeket: antipszichotikus gyógyszerelés mellékhatásai, demoralizáció, pszichoaktív szerek intoxikációs vagy megvonási tünetei (kannabisz, kokain, gyógyszerek, alkohol, nikotin, koffein).[10]
A tünetek osztályozásával kapcsolatban a legelterjedtebb Timothy Crow és Nancy Andreasen (1991) felosztása, amely két kategóriára osztotta a tüneteket, ezeket újabban a dezorganizált tünetekkel egészítették ki:
Kutatások szerint a negatív tünetek inkább hozzájárulnak a szegényes életminőséghez, a funkcionális fogyatékossághoz és a másokra gyakorolt teherhez, mint a pozitív tünetek.[11] Szembetűnő negatív tünetekkel megvert emberek már a betegség kezdete előtt is gyakran nehezen illeszkedtek be a társadalomba, és a gyógyszeres kezelésre is rosszabbul reagálnak.[10][12]
A késői serdülőkor és a korai felnőttkor a skizofrénia kezdetének legvalószínűbb időszakai,[6] a fiatal felnőtt szociális és szakmai fejlődésében kritikus évek: férfiak esetében 15–25 éves kor, nők esetében 25–35 éves kor.[1][13] A skizofréniával diagnosztizált férfiaknál az esetek 40%-ában, nőknél az esetek 23%-ában a betegség 19 éves koruk előtt jelent meg.[14] A skizofréniával összefüggésbe hozott fejlődési törés minimalizálása érdekében napjainkban intenzív munka folyik a betegség kezdeti (prodromális) szakaszának felismerése és gyógyítása érdekében, amely a tünetek jelentkezése előtti akár 30 hónapra is tehető.[13] Ebben az időszakban már megfigyelhetők a funkcionalitás károsodásának jelei,[15] és olyan aspecifikus tünetek jelenhetnek meg, mint az alvászavar, szorongás, irritabilitás, depressziós hangulat, csökkent koncentráció, fáradtság, szerepfunkciók deteriorizálódása, szociális visszahúzódás.
A skizofrénia diagnosztizálásánál az Amerikai Pszichiátriai Társaság Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve DSM-IV-TR verziójában, illetve az Egészségügyi Világszervezet Betegségek nemzetközi osztályozása BNO-10 (angolul International Classification of Diseases, ICD-10) kritériumait veszik alapul.[6] Ezeknél a kritériumoknál figyelembe veszik az érintett személy saját élményeiről szóló beszámolóit, valamint a mások által jelentett viselkedésbeli rendellenességeket, majd ezeket egy mentál-egészségügyi szakember által végzett klinikai felmérés követi. A skizofréniához társuló tünetek a népesség széles körében jelentkeznek, és a diagnózis felállításához bizonyos súlyossági fokot kell elérniük.[4] 2009-es adatok szerint még nincs objektív teszt.[6]
A BNO-10 kritériumokat rendszerint Európa országaiban alkalmazzák, míg a DSM-IV-TR kritériumokat az Egyesült Államokban és a világ többi országában, és ezek irányadók a kutatási vizsgálatok során. A BNO-10 kritériumok nagyobb hangsúlyt fektetnek a Schneider-féle elsődleges tünetekre. A gyakorlatban a két rendszer között sok az egyezés.[59]
A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM-IV-TR) negyedik, átdolgozott kiadása szerint a skizofrénia diagnózisának felállításához három diagnosztikai kritériumnak kell teljesülnie:[60]
Ha a zavar tünetei egy hónapnál hosszabb, de hat hónapnál rövidebb ideig állnak fenn, akkor a diagnózis skizofreniform zavar.[60] Az egy hónapnál rövidebb ideig tartó pszichotikus tünetek esetén a diagnózis rövidlefolyású pszichotikus zavar is lehet, és a különböző kórállapotok besorolása lehet "máshová nem sorolt pszichotikus zavar". A skizofrénia nem diagnosztizálható akkor, ha erőteljes hangulatzavar tünetek állnak fenn (a szkizoaffektív zavar ugyanakkor diagnosztizálható), illetve ha pervazív fejlődési zavar tünetei állnak fenn, kivéve, ha feltűnő téveszmék vagy hallucinációk is megfigyelhetők, vagy a tünet általános kórállapotnak vagy vegyi anyag – például drog vagy gyógyszer – túlfogyasztásának közvetlen fiziológiai következménye.[10][12]
A DSM-IV-TR a skizofréniát öt alosztályba sorolja, bár a DSM-5 fejlesztői azt javasolják, hogy az új osztályozás ezeket már ne tartalmazza:[61][62]
A BNO-10 két további altípust is megkülönböztet:[62]
Pszichotikus tünetek sok más mentális zavarnál is jelen lehetnek, többek között a bipoláris zavar,[63]borderline személyiségzavar,[64] drogos mámor és drog-indukált pszichózis. A (nem bizarr) téveszmék ugyancsak jelentkeznek a téveszmés személyiségzavarnál, míg szociális visszahúzódás figyelhető meg a szociális szorongás zavar, elkerülő személyiségzavar és skizotípiás személyiségzavar állapotoknál. A skizofrénia és a rögeszmés-kényszeres személyiségzavar (angolul obsessive-compulsive disorder: OCD) együttes fellépésének számottevő gyakorisága arra enged következtetni, hogy a két zavar összefügghet egymással, bár az OCD során jelentkező téveszmék és a skizofréniára jellemző téveszmék között nehéz különbséget tenni.[65]
Szükség lehet egy általánosabb orvosi és neurológiai kivizsgálásra ahhoz, hogy kizárhatók legyenek azok az egészségkárosodások, amelyek elvétve pszichotikus skizofrénia-jellegű tüneteket produkálnak,[60] mint például a metabolikus zavar, a szisztémás fertőzés, a szifilisz, a HIV fertőzés, az epilepszia, és az agysérülések. Előfordulhat, hogy ki kell zárni a delíriumot, amelyet vizuális hallucinációk, hirtelen kialakulás és ingadozó tudatállapoti szint alapján lehet megkülönböztetni, és amely egy alapbetegség meglétét jelzi. Visszaeséskor többnyire nem ismétlik meg a kivizsgálásokat, hacsak nincs specifikus orvosi indikáció vagy esetleges nem kívánt mellékhatás egy antipszichotikus gyógyszer következtében